Kiemelt rendezvények

Kiemelt rendezvények

Garabonciás Napok
A város évek óta legkedveltebb és leglátogatottabb középiskolás diákrendezvénye szeptember végén a Csabai Garabonciás Alapítvány által szervezett Csabai Garabonciás Napok rendezvénysorozat.

Garaboncias15.jpg

A diákok iskolájuk képviseletében különböző művészeti és sportversenyeken vehetnek részt, valamint minden iskola kiállít egy-egy diákpolgármester-jelöltet is. A jelöltek kampánystábjukkal hétfőtől csütörtökig az általuk felépített "Garaboncity-t" használva bázisul, koncerteket, vetélkedőket, felvonulásokat szervezve kampányolnak. Csütörtökön a kampány-záró felvonulást követően a jelöltek a Városi Sportcsarnokban mérik össze tudásukat egy egész estés vetélkedő keretében, s ezt követően a zsűri megválasztja a város diákpolgármesterét és helyetteseit. Pénteken a diákpolgármester és a két diák-alpolgármester egy napra ténylegesen elfoglalhatják a Polgármesteri Hivatalban lévő irodájukat, és egy évre tiszteletbeli tagjaivá válnak a városi közgyűlésnek, valamint a Békéscsabai Diákönkormányzatnak.

 Garaboncias7.jpg

INFORMÁCIÓ:
Csabai Garabonciás Alapítvány
5600 Békéscsaba, Gyóni Géza utca 18-20.
Tel.: 30/2282-307
E-mail: info@garabonciasnapok.hu
www.garabonciasnapok.hu